Az „ezerfejú cézár” –nak nevezett futball publikum tegnap Londonban amolyan metamorfózison esett keresztül. Fekete szerelésben ugyan de ott volt a pályán Kolo Toure, Patrick Vieira és csereként a legújabb togói hajdivatot is „bedobó” Emmanuel Adebayor. Azt ne kérdezze senki, hogy a gyermekemnek miként magyarázzam el, miért kell az egymást váltó Adebayor és Vieira közül utóbbit megtapsolni, előbbit meg kifújjolni. Mi persze tudjuk az okát, de akkor is olyan furcsa. Már csak azért is, mert szinte az egész szezont végig kísérte itt az Emirates környékén a góllövő csatár hiánya. Lehet, hogy éppen egy „adebayornyi„ hiányzott egy trófea begyújtéséhez? A távozásának okait Wenger nem köti senki orrára, ezért a közönség sem tudja miért fájt ez ennyire Adebayornak, aki egyébként látványosan bírja még most is szeretni az Arsenalt, hiszen az Afrika-kupán nemes egyszerűséggel megjelent az utazásnál egy Arsenal trikóban…
Ami a Vieira lecserélésénél dörgő taps megérdemeltségét illeti, nos tudni kell, hogy a francia hosszú-hosszú ideig szinte a klub karizmatikus figurájának számított, de némileg visszatetsző, hogy még egy intést vagy visszatapsot sem lehetett látni tőle, mikor nagy erőkkel ünnepelte őt az Emirates népe…de lehet, hogy én láttam rosszul…
Ami magát a mérkőzést illeti, azt nem lehet a felejthetetlen kategóriába sorolni, de azért annyira nem volt rossz mint, ahogy a magyar sajtóban írnak róla. Az Arsenal összeszedetten focizott, többet birtokolta a labdát, többet lőtt kapura és nagyobb gólszerzési lehetőségek is nekik voltak. Igazi tétje nem volt a meccsnek, hiszen a bronzérem nem igazán van veszélyben, bár a hátralévő két meccsen ehhez egy pontot még kell szerezni biztos ami biztos alapon.