Arsenal foci, football, mezrendelés, meccsek, gólok, Arzenál rajongói oldal
Összefoglalók (Highlights)
Tabella

A legnagyobb Arsenal Gólok

Elszállt minden remény...
2010. Április 19, 06:32

Három forduló van még hátra a Premier League idei küzdelmeiből és megállapíthatjuk: végérvényesen eldőlt, hogy a 2009-2010-es idényben sem nyer semmit az Arsenal csapata. A bajnokság közben már ezerszer kiveséztük, mi ennek az oka, így ezzel most nem szeretnénk foglalkozni. A sok összetevő mellett egy alapvetés biztos vitathatatlan, akár az angol, akár a bajnokok európai sorozatát nézzük, vannak az Arsenalnál erősebb csapatok, akik inkább megérdemlik a trófeákat. Azt gondolom ez a tény bármennyire is fáj, illik elismerni.

Ami a Wigan elleni tegnapi mérkőzést illeti, sajnos sikerült néhány perc alatt úgy összeomlani mint a kártyavár és most lehetne fabiánszkizni, meg szilvesztrézni, kampbellezni, de azt hiszem a többiek sem rakhatják ki az ablakba ezt a teljesítményt.
 
A sokszor leírt sérüléshullám egyszerűen megfojtotta a csapatjátékot, mert a helyettesítőknek, az úgynevezett kiegészítőembereknek túl nagy elvárás volt az: lépést kell tartani a Man Utd és a Chelsea csapatával. Még ahhoz képest, hogy egész évben folyamatosan többen voltak sérültek az Arsenalnál, a mostani majd tíz sérültről nem is beszélve, egész jól és az utolsó pillanatig sikerült ébren tartani a reményt.
 
A hátralévő mérkőzéseknek van azért tétjük és ez nem más mint megőrizni a bronzérmet, hiszen a Tottenham és a Man City foga még nagyon fáj erre, bár igazság szerint ők a negyedik hely, tehát a BL indulás helyére vágyakoznak.

Jövő hét szombaton a Man City csapatát fogadjuk nem elfeledve az Adebayor afférral spékelt őszi mérkőzést és készülvén egy valószínűleg jó hangulatú, de meglepő módon nem az Arsenal egyértemű győzelmi esélyének tudatában kezdődő rangadóra…
Valljuk be, ez több mint szokatlan és nem is igazán szeretnénk hozzászokni…
 
Wigan-Arsenal hosszú összefoglaló

 

Elküldöm a cikket
pagerank
Következõ meccs

 

 

Gyors hírek


 

Fogadjunk, hogy nyerni tudsz?