Arsenal foci, football, mezrendelés, meccsek, gólok, Arzenál rajongói oldal
Összefoglalók (Highlights)
Tabella

A legnagyobb Arsenal Gólok

A szezon leggyengébb játéka... Galéria megnyitása
2009. November 22, 12:05

A harmadik idei vereségét könyvelte el a Wenger alakulat a sunderlandi arénában. A Sunderland amolyan mumussá növi ki magát az ágyúsok szemében, hiszen az összesített mérleg is nagyon szoros, de immár több mérkőzést sikerült sorozatban úgy megvívni, hogy nem tudták  a csíkos mezeseket megadásra kényszeríteni.
 
Ami ezt a mérkőzést illeti, bizony nem voltak túl jók az előjelek, hiszen Van Persie és Gibbs sérülése a lehető legrosszabb időben jött és Arshavin is két, ráadásul a „szbornaja” kiesését jelentő vb selejtező fáradságával a lábában a cserepadot koptatta egy ideig… Walcott és Nasri ugyan játszottak, de a lábtörésből lábadozó francia és a hátsérüléséből nagy nehezen visszajövő ifjú angol nerm sokat tett hozzá a meccshez. Hétközben azt írtuk: Eduardo Sunderland-Arsenal statsbizonyíthatja, hogy lehet rá hosszú távon is számítani. Nos ha a tegnapi meccsen mutatott játékát vesszük alapul akkor sok jót nem tudnánk róla elmondani. Az az adat amúgy is nagyon beszédes, hogy az egész meccsen kétszer vagy háromszor találták el a fiúk a vendéglátók kapuját. Ebből azért lehet következtetni – gyengén játszott a csapat és ez akkor is igaz ha elmondható, hogy a Sunderland szinte egyetlen kapura veszélyes támadásából(szöglet után) szerencsés gólt lőtt…
Nem kell leírni a csapatot, de egy héttel a Chelsea elleni szuperrangadó előtt ez a teljesítmény bizony szárnyaszegettnek tűnhet… A hosszú távú terveket illetően, amelyek valamilyen trófeanyerésről ábrándoznak, véleményem szerint némi erősítés nélkül nem tűnik realitásnak, főleg ha az Arsenal szokásos sérüléshullámait is belekalkuláljuk. No de ez Mr, vagy ha úgy jobban tetszik Monsieur Wenger kompetenciája és persze felelőssége.
  

Sunderland-Arsenal hosszú összefoglaló
Elküldöm a cikket
pagerank
Következõ meccs

 

 

Gyors hírek


 

Fogadjunk, hogy nyerni tudsz?