Arsenal foci, football, mezrendelés, meccsek, gólok, Arzenál rajongói oldal
Összefoglalók (Highlights)
Tabella

A legnagyobb Arsenal Gólok

Váratlan pontvesztés
2009. Október 21, 09:00

Az 1-0-ás vezetés átka, miszerint - bármely csapat, bárki ellen lőhet bármikor gólt – utolérte az ágyúsokat. Ráadásul londoni olvasat szerint a legrosszabb időben, hiszen egy 93.percben kapott gólra ritkán sikerül válaszolni. Ebben az esetben annyi szemfényvesztés van a leírtakban, hogy nem volt teljesen érdemtelen az AZ egyenlítése és nem is csak ez a lehetőségük adódott. Bárgyúság lenne azt gondolni és ezt Alkmaarban is jól tudják, hogy az Arsenal mindent kiadott magából és akkor még visszafogottan fogalmaztunk. Nem arról szól a történet, hogy nem tették oda magukat a fiúk, de a csapatból többször AZ-Arsenal statisztikahiányolt gyilkos ösztön ezúttal is talonban maradt. Aggodalomra nincs persze ok, hiszen a csoportot vezetik, már csak egyszer kell utazni idegenbe, jelesül a második hely várományosához Pireuszba. Egy dologra kell koncentrálni, mégpedig arra, hogy mindenképpen az első helyen kell végezni, mert az első éles kieséses körben nagyobb az esély egy  relatíve gyengébb csapatot kapni a sorsoláson és ez egy ilyen őrült hajszában sokat érhet…

Ami az egyéni teljesítményeket illeti, nekem személy szerint Van Persie  tűnt a legagilisabbnak, de igazán senkiről nem lehet azt mondani kilógott volna a csapatból… A Daily Mail Arshavint, a The Sun  Songot látta a meccs emberének. Abou Diaby a Man Utd elleni látványos és meccset eldöntő fejjel szerzett öngólja után, ezúttal is hátul veszélyeztetett, fejelt egy önkapufát, de ezúttal éppen hogy nem tudta elhúzni a kobakját egy sistergős beadás elől… Azért valószínúsithetően nem ez okozza, hogy szinte minden újságban ő kapta a leggyengébb értékelést…


AZ-Arsenal 1-1 Highlights
Elküldöm a cikket
pagerank
Következõ meccs

 

 

Gyors hírek


 

Fogadjunk, hogy nyerni tudsz?