Arsenal foci, football, mezrendelés, meccsek, gólok, Arzenál rajongói oldal
Összefoglalók (Highlights)
Tabella

A legnagyobb Arsenal Gólok

Fricska a mumusnak ... Galéria megnyitása
2009. Április 27, 08:52

Annyira kevés csapat van a Premier League-ban akit nem vertünk meg három éve, hogy még magunk is meglepődünk rajta, ugyanis egy ilyen van, illetve tegnaptól már csak volt, a Middlesbrough. Utoljára 2006.január 16-án, akkor még a Highburyban pöttyintettünk Thierry Henry vezérletével egy hetest az észak-angliai klub csapatának. Azóta négy döntetlen és egy „zacskó” mutatta – nem szeretünk ellenük játszani.
A tegnapi mérkőzésen ha azt veszük, hogy egy modern autó hat sebességes, akkor nyugodtan kijelenthetjük, harmadiknál feljebb egyszer sem kapcsoltunk. Az első félidőben a gólunkon kívül semmit nem csináltunk, mikor is Wenger a szünetben „felkérte” a csapatot arra, hogy ugyan döntsék már el a meccset, amit a fiúk záros határidőn belül teljesítettek is és ettől fogva már a „traffordi” kirándulásra összpontosítottak. Azért akadt egy-két átlagon felüli teljesítmény a csapatban így is, elég ha a két gólt szerző Fabregast, vagy a le-fel száguldozó Eboue-t említjük. A ’Boro” harcolt tisztességgel, de egy-két apró lehetőséget leszámítva, nem sok esélyük volt a gólszerzésre, miként arra sincs sok, hogy meghosszabbítsák élvonalbeli tagságukat, bár a Premier League attól is ilyen népszerű, hogy olykor kiszámíthatatlan eredmények is születnek.
 
Szerdán utazunk Manchesterbe a BL elődöntő első mérkőzésére, ami igazi háromesélyes meccs, már csak azért is, mert szeretünk olyan csapatok ellen játszani, akik nem ölik, hanem játsszák a futballt, és a United ilyen.


JÁTÉKOS STATISZTIKA

1-gól, 2-lövés, 3-kapuralövés, 4-szabálytalanság, 5-les, 6-assziszt, 7-jó passz, 8-rossz passz, 9-szerelés
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Almunia

0

0

0

0

0

0

7

2

0

Toure

0

1

0

0

0

0

41

2

0

Silvestre

0

0

0

0

0

0

18

3

0

Denilson 

0

0

0

0

0

0

71

4

4

Fabregas

2

5

3

1

0

0

49

12

2

Gibbs

0

1

0

1

0

0

48

11

2

Walcott

0

3

1

1

1

0

19

0

0

Eboue

0

0

0

0

0

1

58

1

3

Nasri

0

1

1

2

0

0

77

10

1

Bendtner

0

2

2

2

0

0

43

3

2

Arshavin

0

4

0

1

0

1

46

12

3

Adebayor

0

0

0

0

0

0

8

2

0

Diaby

0

1

0

0

0

0

19

1

1

Djourou

0

0

0

0

0

0

16

0

0

 
Elküldöm a cikket
pagerank
Következõ meccs

 

 

Gyors hírek


 

Fogadjunk, hogy nyerni tudsz?